HTML

Kapcsolat

Írj e-mailt!

Hetedik fejezet a Facebookon!

Copyright

Írásaim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik az egész írást, csak annak első pár sorát, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.

Design

acmelogo.png

A nevem Lawrence. Leslie L. Lawrence.

2013.09.20. 16:33 | Hódos Hajnalka

És akkor anyu hazajött a melóból és hozott egy hatalmas nájlonzacskót magával, ami tele volt könyvvel. Így kezdődött. Jó, hát nem túl lélekemelő történet, tudom, de a szépséget és a nájlonzacskót eddig csak az Amerikai szépség c. filmben sikerült szerencsés módon összehozni.

Hogy a kolléganőjével cseréltek néhány könyvet és a Tündi szerint ezek jók.

Úristen, ki ez a LezliLaurensz? Valami angol író? Tökmindegy, de legalább annyira jó pasinak KELL lennie, mint Simon Templarnak! Igen, megrögzött Angyal-fan voltam, ezért állok ki bátran amellett, Pierce Brosnan igenis jó James Bond volt és viselem minden alkalommal ennek a kijelentésemnek szörnyű következményeit. De hasonlítanak. De igen!

Tudom, hogy úgy mutatkozik be, mint Bond.

100_1467.JPG

Minden könyv kellett, azonnal, a már megjelentek és azok is, amik még nem. Izgultam, nehogy egyszer utolérjem magam és várni kelljen a következő megjelenésére, de nem bírtam ki, hogy lassabban olvassak. Annyira nem, hogy a Lezli-könyvek voltak az elsők, amiket nem hurcoltam magammal, hanem előrelátó módon suliból/melóból hazafelé vettem meg, gyorsan megcsináltam a dolgom, de csak ami nagyon szükséges volt, aztán befeküdtem az ágyba, és amikor volt már mobiltelóm, még azt is kikapcsoltam. És nemegyszer a könyv mellől indultam dolgozni, háromnegyed hat múlt, most már úgysem érdemes lefeküdni, ezt persze már képtelen vagyok megcsinálni, de akkor még a hidegfrontot sem éreztem meg. Két könyvet ejtettem bele a fürdővízbe, a Garp szerint a világ címűt és a Keselyűk gyászzenéjét. Utóbbit kétszer is.

Jaj, ugyanmá’, mindegyik ugyanolyan.

Tudom. És? Igen, én is tudom, hogy a 83. oldalon LLL már meghúzza a legjobb nőt, akinek mindig hatalmas mellei vannak és az esetek többségében cipzáras kezeslábast visel. Vagy akkora anyagból készült akármit, amiből egy fél tangabugyit se lehetne varrni. És mindig keblek. Sosem cicik vagy mellek, mindig keblek. És ezek a csajok okosak, mert általában tudósok. Na jó, néha színésznők. Sosem idősebbek negyvennél, néha szemüvegesek de attól még szexisebbek. Aktus közben nem tudják befogni a szájukat, a „ne, ne hagyd abba, abba ne hagyd…” a sikoltozásig fokozódik.

Tudom, hogy a yidam állandóan rémülten óbégat hősünk mellkasát belülről tíz körömmel tépve-verve, vagy ájultan hever valami csendes helyen, vagy vacog a félelemtől a hónaljában. A 38-as sosincs ott, ahol kéne, de általában a bőröndben vagy a párna alatt, a szobában. Ha szoba és nem valami annak nevezhető izé egy kolostorban. Éjszaka mindig népvándorlás van, a hullák meg folyton eltűnnek, hogy teljesen máshol bukkanjanak fel. A vérnek mindig édeskés szaga van, a telihold mindig olyan erős, hogy árnyéka van a tárgyaknak, az éjszaka amúgy is fontos, mert LLL akkor indul el feketébe öltözve, hogy kiderítsen ezt-azt egy bokorba, vagy hasonlóan hülye helyre rejtőzve és persze az összes szereplőnek sürgős dolga van, pont arra, pont akkor éjjel. Ilyenkor derül ki az is, ki kivel dug illetve ki kivel szeretne. Apropó, erről jut eszembe, ha LLL nem indul sehova, akkor hozzá jön egy nő, aki védelemre, biztonságra vagy effélére vágyik, szexre semmi esetre sem, de vele egy ágyban akar aludni. De szex nem lesz, mert állandóan bekopog valaki, akinek fontos mondanivalója van, vagy LLL ugrik ki az ágyból mert a folyosón halálhörgés/halálsikoly/valami nem emberi hang, ami halállal kapcsolatos hallatszik.

A könyv felénél LLL fejében már kezd körvonalazódni valami, minket meg a guta kerülget, mert azt sem tudjuk, melyik démon honnan hova, és miért és egyébként is, a hányinger kerülget minket a jakvajas teától. Az imamalmok pörgésétől meg szédülünk, cserébe rizst szórunk szanaszét a lakásba, amerre járunk, Ganésa és Sákjamuni Buddha tiszteletére. Füstölő nincs, a karácsonyról maradt csillagszórókat azért mégse… És pipasfüst és eregetés. Karikáké, a könyv végén, és lehull a lepel, a legapróbb részletre is fény derül (vagy nem) és az utolsó lapon cinkosan kacsint ránk a már nem fenyegető és halált hozó, hanem derűs és békés Hold.

Szóval, tudom.

De van, amikor visszavágyom. Valahova, ahol legtöbbször gyerekként jártam. Amikor megszűnik a világ. Tán még én se vagyok. Látom, ahogy folyik ki a kezem közül a vizes homok, a várat is, amit a Duna partján csöpögtetek, de azon kívül nem látok és hallok semmit. Látom, ahogy színesedik a kép a cerkák alatt, de nem hallom a Sokol rádió szignálját, elkezdődött-e már a mese. Csak vagyok. Emlékszem, sokszor még a nyálam is elcsöppent, annyira belefeledkeztem abba, amit épp csináltam. Ez az én flóm.

Ezt felnőttként olvasáskor élem át. Amikor nem művelődöm, amikor nem tájékozódom, mikor nem információt szerzek, tudást akarok birtokolni vagy kellemesen időt tölteni valami hasznossal, mikor nem kultúrsznoboskodok valami hülye regénnyel, aminek a főhősét már az első fejezet végén megcsupáltam volna, de legalábbis leverek neki kettőt és menetirányba állítom, ha nő, ha férfi.

Ezért jó LLL-t olvasni. Meg azért is, hátha egyszer kiderül, hogy TÉNYLEG a természetfölötti volt. Hihi.

 

 

 

17 komment

Címkék: múlt

A bejegyzés trackback címe:

https://hetedikfejezet.blog.hu/api/trackback/id/tr295525971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archimédesz 2013.09.20. 18:26:01

Én még tényleg nem olvastam LLL-t.
És de, ha valaki egy szatyor könyvvel állít haza, az kimondottan lélekemelő.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2013.09.20. 18:45:14

Pedig igen is lehet művelődni LLL könyveiből, mert mindemellett, ami a keleti kultúrákról, misztikumról, istenekről szó esik a regényeiben, az mind pontos és tudományos. Én pl. kis túlzással mindent amit a tibeti kultúráról tudok, azt az ő könyveiből tudom. :)
most megszámoltam, 17 könyve van meg nekem. Lehet, hogy most újra olvasom az egyiket... :)

Némber Ván 2013.09.21. 00:22:04

Egyszemélyes TIT a pasi Távol-kelet témában.

Szerintem sem ciki LLL, ha az ember csak olvasni akar, minden hátsó szándék nélkül kikapcsolódásként. Mondhatnánk, a baj ott kezdődik, ha csak ilyesmit olvas az ember fia, lánya, de ez sem igaz, mert legalább olvas.

A jakvajas teával kapcsolatban:
Apám Kazanyban járt egyetemre, ez Tatárföld fővárosa.
Baromi hidegek a teleik és ott is dívik a vajas tea, ha nem is jakvajas. Azt mondja, nem olyan rossz, mint ahogy hangzik. Jól átmelegíti az embert és komoly energia-löketet ad.

kkn 2013.09.21. 16:41:18

Régen olvastam mindent tőle, amit lehetett, általános iskola végén vettem tőle kezembe az elsőt. Idővel kezdett az ember többnyire rásejteni, hogy ki lesz a hunyó ( mint amikor sok Agatha Christie-t olvasol egymás után ). A dramaturgia azonos, mint itt fentebb írva vagyon. Így a kamaszkori két kedvencből Vavyan Fable maradt, bár már az ő poénjain sem tudok akkorákat nevetni, mint hajdanán mindkettőjükén ( inkább megvettem a Rejtő összeset ). De ott szerteágazóbb kicsit a cselekmény, meg a fantasyt is bírom ( igaz, Lőrincz sci-fijeit is bírtam de Asimovot még jobban).

Hódos Hajnalka 2013.09.21. 18:01:15

@kkn: valahogy nekem V. Fable kimaradt. Halkirálynőstül, mindenestül. Három évvel ezelőtt kölcsönkértem a barátnőmtől párat, elkezdtem olvasni őket, de nem tetszett. Én azt hoztam fel érvül, hogy megöregedtem. :)

Margo35 2013.09.21. 18:55:34

Az első könyveket anno nagyon szerettem (Sindzse szeme, Gyűlölet fája Nagy madár, Naraszinha, Holdanyó...), utána egyre laposabb lett, elsősorban a gonoszok motivációja tűnt egyre hihetetlenebbnek (óriás rovarok, gombafarm Tibetben stb.) Minél többet olvastam, a stílusa annál kevésbé tetszett (pl a viccesnek szánt beszólások egyre kevésbé voltak viccesek). Azt vettem észre, hogy már nem várom, nem veszem meg azonnal a könyveit, kivárom amíg ki tudom kölcsönözni a könyvtárból.
Tavaly megesett az a szégyen, hogy egyszerűen abbahagytam egy LLL könyvet (A teaültetvény). Annyira untatott, hogy úgy vittem vissza 6 hét után a könyvtárba, hogy az első kötet felénél tartottam.
Talán kinőttem belőlük?

balazst 2013.09.21. 19:45:37

Régen én is minden LLL könyvet megvettem, aztán pár év után megunja az ember, annyira sablonos az egész. Perszer értem én: kell a pénz, úgyhogy minden éveben elkészül két könyv, ráadásul egyre terjedelmesebbek (mintha ettől izgalmasabb lenne), ezt nem lehet másképp csak úgy ha sablonokból építkezik az író. Simán lehetne gyártani egy programot, aminek csak meg kell adni a helyszínt, a szereplőket és automatikusan kijön a LLL regény.

Engem különösen a vége idegesít, ahol kiderül, hogy mindenki mindenki ellen van. Emiatt aztán unalmas az egész. Ráadásul egyre blődebb indokokkal gyilkolnak az emberek, teljesen hiteltelen az egész.

Ami a tudományos részét illeti a dolognak: valóban megismerhetőek a tibeti kolostorok, de minden regényben lényegében ugyanaz a felületes információanyag szerepel, semmi új információ, mélyebb tudás nincs benne.

kkn 2013.09.21. 19:52:31

@Hódos Hajnalka: Esetleg még a Mesemaraton, vagy a Pepita macska lehetett volna térítő hatású, de ha azokkal találkoztál, és nem jöttek be, akkor tényleg nincsen hatással rád.
Kicsit komikus, amikor egy férfi próbál egy feminista beütésű írónő mellett agitálni, hehehe...

nagyonnagyon 2013.09.21. 20:59:50

"A föld alatti piramis" kilóg a sorból, kimondottan jó emlék még így 25 év elmúltával is.

Véndiák 2013.09.21. 21:45:04

Lőrinc László:
Középiskolai éveit Kaposváron, a Cukor- és Édesipari Technikumban fejezte be, majd az ELTE BTK történelem-mongol szakán szerzett diplomát 1962-ben. Később a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tagja, a Keletkutató Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE előadója. 1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa. Tanulmányai során éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen. A tibeti és a mongol folklór és irodalom, valamint e népek történelme képezte tudományos munkásságának fő területeit. Mintegy 100 tudományos cikke jelent meg e témakörökben, ezenkívül burját és mongol eposzokat fordított.

Nyílméregbéka 2013.09.21. 22:01:49

@nagyonnagyon: Azért lóg ki, mert az egy sci-fi regény. A "rendes", Lörinc L. László néven kiadott könyvei általában sci-fi vagy fantasi regények voltak, míg a krimi és kaland regényeit Leslie L. Lawrence néven jelentette meg.

nagyonnagyon 2013.09.21. 22:07:42

@Nyílméregbéka: a sablonosságra volt egy kicsit kihegyezve a blogbejegyzés és sokan "azok" a könyvei alapján könyvelik el ilyennek vagy olyannak az írót. A föld alatti piramis kimondottan jó sztori, aki szereti amúgy, próbálja csak ki, meg fog lepődni.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.09.21. 23:24:21

Hát már ő sem az a régi aki a hírnevét szerezte.. Mint Nemere, meg egykét tucat másik, Kádár kori kedvenc..
Én már rég nem olvasok LLL könyveket, az egyforma, időhúzó sablonossága miatt, de most kivételesen elolvastam a Piramis gyermekei-t, és megint megfogadtam hogy 20 évig semmit!
Szörnyű, főleg egy régi nagy siker "folytatásaként" eladott könyvön lehet lemérni hogy mennyire elsekélyesedett.

Első mohikán 2013.09.22. 02:41:21

Nekem -ha jól tudom- 54 könyve van meg, de pár éve abbahagytam a gyűjtését/olvasását a fentebb írt okok miatt. Ebből a mennyiségből "a föld alatti piramis" és az "üvöltő bika" az -így utólag értékelve-, amit megérte elolvasni/megvenni.Ezek tényleg jók voltak.

MagasMacska 2013.09.22. 07:43:05

Igen, mint már többen írták, az utólsó néhány kötete nem az igazi. Fárad. Ennyit könyvet nem lehet hiba nélkül megírni. A régiek közül is volt gyengébb. Na és? Olvasom azokat, amik tetszettek, és még most is. (Fél éve volt egy nagy könyvespolc-pakolás, így aztán kezembe kerültek a második sorban lévő könyvek is. Most újraolvasok. Többek között LLL-t is.)

Hódos Hajnalka 2013.09.22. 09:52:28

Többen írtátok a Föld alatti piramist, júliusban olvastam és nekem is nagyon tetszett, nem is emlékeztem rá, hogy valaha olvastam volna. sőt, nem is volt meg, a bolhapiacon vettem meg :)
Az Üvöltő bikát kölcsönadtam és persze sosem került vissza, majd azt is kitúrom a bolhapiacon, arra emlékszem és az is tetszett nagyon.

De most Inferno, amivel rettent sebességgel haladok, 20-25 oldal/nap, de csak kijönnek már ezek a fogacskák végre és akkor éjjel lesz rá idő :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2013.09.23. 17:51:20

@kkn: Ha szereted a fantasyt, Rejtőt, és a röhögést, akkor javaslom Terry Pratchettet.